Balatonalmádi speciality kávézójának története egy barcelonai kávépörkölőnél indult, a következő állomás pedig a város legizgalmasabb éttermének, a Fűszer Gasztrokertnek a megnyitása volt, ahol bizony a kezdetektől komoly szerepet szántak a craft söröknek is.
Zamárdi és a déli part kedvenc pizzériájában, a Pizza Pazzában persze nem csak pizza van! A bámulatos sörkínálatért is oda járunk, no meg a jókora borjú bécsiért, és akkor még nem szóltunk a halételekről!
A Zirci Arborétum mellett nyílt meg a Zirci Ciszterci Apátság sörfőzdéjének első vendéglátóhelye, ahol a frissen csapolt apátsági sörök mellé helyben sütik a Csesznekről származó kézműves hústermékeket, és már a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 hivatalos söre is kapható!
A Balaton egyik leghangulatosabb strandjától nem messze, a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán működő Apáti Étterem nem az a hely, ahová véletlenül esnek be a turisták. A Natura 2000 védettségű nádas szomszédságában található, jókora terasszal rendelkező vendéglőből szerencsés esetben még a helyi vadvilág is megfigyelhető!
Balatonfüred legbulisabb étterme egyáltalán nem a parton van, hanem fent a régi városközpontban! A Vasüzlet voltaképpen egy régivágású hentesbolt, egy modern bisztró és egy hangulatos kiskocsma keveréke: igazán egyedi színfolt a tó környékén!
A káptalanfüredi, Sirály utcai strand az egyik leghangulatosabb az egész északi parton. Önmagában már ezért és érdemes lenne meglátogatni, de van még egy komoly vonzereje: a Süss Fel Nap Balaton, ahol mesés italválaszték, és fenséges strandkaják várják a vendégeket!
Ma már hetente rengeteg hamburgert ad el a Bitang Burger csapata Alsóörsön, és immár korántsem csak arról van szó, hogy a vendégek beugranak egy gyors vacsorára: a Bitang mára igazi találkozóhellyé vált, és a szezon vége után is biztos pont marad majd az északi parton!